- - Szóval mindenkire emlékszel, csak JongHoonra
nem?
Kérdezi HongKi.
- - Igen.
Válaszomra JongHoon felpattan, és elhagyja
a házat, utána megyek.
- - JongHoon!
Ragadom meg karját, evvel megállítva.
- -Hogy-hogy nem emlékszel rám?
- - Emlékszem arra, hogy abban a szobában, ahol az
előbb voltunk, ami a Te szobád, ott csókoltál meg.
- -Se az a szoba, se a csókunk nem én vagyok!
- -Én…
- -Te? Csak azt ne mondd, hogy sajnálod, nem a te
hibád…
- - De attól még sajnálom.
- -Biztos, hogy nem szerettél, s ezért felejtettél
el.
- -Ez nem igaz.
- - Nem emlékszel, nem tudhatod.
- - Te meg sosem voltál én, szóval végképp nem
tudhatod!
- - Jó, de te meg nem emlékszel!
- - De legalább én vagyok én!
JongHoon nevetni kezd, mire én is, ezen a
gyerekes vitán.
- -Senki sem tudhatja.
Jelentjük ki egyszerre, nevetve.
- - Amúgy tényleg jól van a fejed? Az emlékezetkiesés
után nem volt túl biztonságos ezt tenni, de végül is előrébb lettünk vele,
mindenre emlékszel, csak rám nem.
- - Jól lenne, ha nem emlegetnéd folyton, hogy nem
emlékszem rád.
- - Egyszer úgyis eszedbe jutok.
Puszilja meg homlokomat, majd visszamegy a
házba.
- - Egyszer, de az mikor lesz…?
Motyogok magadnak.
- - Ne aggódj, tényleg emlékezni fogsz rá.
Vereget vállba a hirtelen ott termő
MinHwan.
- - És, ha nem?
- - Akkor majd újból belé szeretsz.
- - Azt mondod?
- - Mindenképpen szeretni fogjátok egymást.
Mosolyog rám biztatóan.
- - Nem tenne jót, csoda, hogy még épp.
- - Csak belülről sérült.
- - Már mondtam, hogy eszedbe fog jutni!
- - Köszönöm…
- - Mit?
- - Hogy mellettem vagy.
- - Szívesen, bármikor.
Elmosolyodok, majd miután elköszönök,
bemegyek a házamba.
Hideg van bent, legalábbis hűvösebb, mint
kint.
Leülök a kanapéra.
Pár óra semmit tevés után, eljön a pillanat…
Ahogy kiráz a hideg, minden eszembe jut.
Az érzéseim JongHoon felé.
Az emlékeink.
A rajongásom.
Minden.
Gyorsan átrohanok a srácokhoz, sietősen
nyomom a csengőt.
SeungHyun nyit ajtót.
- - JongHoon hol van?
- - A kanapén ül, de mi ez a nagysietség? Csak nem
eszedbe jutott?
- - De, szóval engedj be, légy szíves!
SeungHyun arrébb áll az ajtóból, hogy be
tudjak menni, én meg a kanapéhoz sietek.
- - JongHoon, JongHoon, JongHoon!
Ülök le vele szembe a földre, alig veszi le
a szemét a televízióról.
- - Igen?
- - JongHoon, figyelj már rám!
Teljes tekintetét rám emeli, és félig se a
műsorra.
- - Emlékszem rád.
Mosolygok rá, de kissé bűntudatom van, hogy
csak most jut eszembe, ki is Ő.
- -Tényleg?
- -Tényleg.
Gyorsan feláll a kanapéról, felhúz magához,
és szorosan megölel, amit viszonzok.
- - Szeretlek, Choi JongHoon!
- - Szeretlek, Kim YoungAh!
