Próbáltam ellökni magamat SeungHyubtól, de ő túl erősen
szorított magától, és puszilta meg újból, s újból fejem búbját.
- - Betörsz a házába, halára rémiszted, aztán pedig
úgy teszel, mintha hősszerelmes lennél?!
Ordított rá JongHoon, amitől megijedtem, de
SeungHyub még akkor se akart elengedni.
- - Talán féltékeny vagy?
Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy
vigyorog, JongHoon arcát el se mertem képzelni.
- - Féltékeny és ideges is, úgyhogy ereszd el!
- - Tessék, repül a karjaidba!
SeungHyub ellökött magától, és ahogy mondta
a célpont JongHoon karjai voltak.
Izmos mellkasán éreztem, ahogyan levegőt
vesz, majd karjai hátam köré fonódtak.
- - Tudod jól, hogy a szívatásnak nincs vége, míg
valami élet megfordított nem teszek, YoungAh.
- - Hagyd őt békén!
Felnéztem JongHoonra, szemei szinte
villámokat szórtak, SeungHyub ajtót becsapva hagyta el a házat.
- - Ki ő, hogy nem száll le rólad…?
JongHoon hangjában még mindig hallható volt
a düh.
- - Egy idióta..
Motyogtam.
- - Egy nagyon nagy idióta!
- - Az.
Helyeseltem neki, mire a karjaival megnyugtatóan
a hátamat kezdte simogatni.
- - Jól vagy?
- - Igen, jól.
- - Aludhatsz ma nálunk, ha szeretnél.
Irtózatosan nehéz volt visszautasítani
egyből ezt a felajánlást, de amint eszembe jutott, hogy miket mondana, sikerült
nemet mondanom.
- - Megleszek itt is.
- - HongKi miatt?
Ó,
istenem, JongHoon miért nem vagy egy kicsit butább?
- - Honnan…- kezdtem bele, de JongHoon arca azt
mutatta felém, tudja, hogy tudom miért- Igen, miatta.
- - Akkor én alszok itt, várj, pár perc!
JongHoon már indult is el.
- - De…
- - Nincs semmi de! Itt töltöm az éjszakát és kész!
Átment az ő házukba, pánikba voltam esve.
Miért
kell ennek így lennie, látta, hogy nem bánt, csak szekál, akkor miért jön át? Túlságosan
aggódik, ami aranyos.
Elmosolyodok attól a gondolattól, hogy
JongHoon aggódik értem.
- - Mit vigyorogsz, mint a tejbe tök?
Észre se vettem, hogy JongHoon visszaért,
annyira kínos volt, de ő csak mosolygott rám.
- - Semmin…
Motyogtam.
- - Este tizenegy, nem fekszünk le?
- - De, persze.
- - Hol tudok átöltözni, nem szeretnék ebbe aludni…
Esküszöm, semmivel se lehetett letörölni a
somolygást az arcáról.
- - Ott a fürdőszoba!
Mutattam az előbb említett szoba felé,
JongHoon be is ment oda.
Nem sokáig volt benn, addig én is
átöltöztem valami kényelmesebbe, de persze nem a pizsamámba, nem tudom, JongHoonnak
mennyire tetszett volna.
- - A kanapén alszok, itt leszek, ha baj van.
Rádőlt a kanapémra, s lehunyta gyönyörű
sötétbarna szemeit, szintén ilyen színű hajának pár tincse rálógott szemeire,
de nem zavarhatta, hisz csukva voltak.
- - Oké, jó éjt!
- - Jó éjszakát, itt leszek, végig.
Elmosolyodott, pedig nem láthatta az én
derült arcomat.
Egy ideig néztem, ahogyan szuszogva alszik,
aztán elmentem aludni én is.
Pár óra alvás után megszomjaztam, pedig
sokat ittam előtte.
A konyhába menet elestem, de nem tudom,
miben.
JongHoon se perc alatt ott termett, mint
valami őrangyal, és már kapcsolta is föl a villanyt.
- -Hé, hé! Mi történt? Jól vagy?
- - Persze, csal elestem valamiben.
- - Miben?
- - Nem tudom, de menj vissza aludni.
- - Biztos, minden rendben?
- - Igen.
Mosolyogtam rá biztatóan.
- - Jó.
Visszament aludni, ahogy láttam el is
aludt, de nekem nem sikerült, fel s alá mászkáltam a házban, reméltem, hogy nem
ébresztem fel vele JongHoont, de mégis.
- - Na, mi a baj?
- - Bocsánat, hogy felkeltettelek.
- - Nem baj, de mi van veled? Miért mászkálsz
összevissza?
- - Nem bírok aludni.
- - Szeretnél velem aludni?
Szívem kihagyott egy ütemet.
- - Akkor se tudnék aludni.
- - Egy próbát minden megér.
- - De, izé.. rendben van ez így.
Se szó, se beszéd JongHoon részéről,
következő pillanatban már mellette feküdtem az ágyban.
