Ahelyett, hogy szabadulnék karjaiból, én is megölelem.
- - Szeretlek!
Mondja.
- - Szeretnék emlékezni rád.
Enged el, mire én is őt.
- -Szerinted, ha újraélnél dolgokat az segítene?
- - Nem tudom, lehet…
- - Bár nem hinném, hogy örülnék neki, ha HongKi
megint fejbe rúgna focilabdával, és elérné, hogy sírj…
- -Fejbe rúgott focilabdával? Miért sírtam miatta?
- - Hát, egy kicsit utált.
- - Miért?
- - A régi együttese miattad nem debütált.
- - Miattam?
-Lepődök meg.
- - Mivel sofőr vagy, és nem vitted ki őket.
- - És nem szeret titeket? Vagy mi?
- -De, erre már Ő is rájött…
- - De mi történt, amiért sírtam?
- - Sértegetett.
- - Ennyire fájt nekem, hogy bánt?
- - Kedvenc együttesed voltunk…
- - Ennyire szerettelek titeket?
- - Most nem szeretsz minket?
- - Félő, hogy nem annyira, mint akkor.
Nagyot nyel, majd megszólal.
- - Menjünk haza.
Feláll, és elindul, én pedig megyek utána.
Később becsönget HongKi, nem-e akarok
kimenni velük kicsit levegőt szívni, míg ők fociznak.
Gondolom, megint fejbe akar lőni avval a
labdával, de azért igent mondok.
Egyik padnak sincs háttámlája, így
esélytelen, hogy hátra tudjak dőlni.
És igen, ahogy gondoltam, HongKi fejbe
talál a labdával, hátrazuhanok, és elájulok.
Amikor felébredek, valakinek a szobájában
vagyok.
Ismerős érzés, ismerős hely…
Körül nézek, csakis JongHoon szobája lehet,
az összes képen rajta van.
Ismerem ezt a szobát.
Itt csókolt meg az a srác, aki JongHoon.
Emlékszem mindenre, mindenkire.
De JongHoonra nem.
- -Srácok…
Motyogom.
- -Jól vagy?
- - Direkt volt, ugye?
- - Igen, direkt volt, s ha már így magadhoz tértél
el is mehetsz a büdös lakásodba.
Mondja HongKi, mint régebben.
- - Emlékszem.
Mosolygok rá halványan.
- -JongHoonra is?
Csillan fel mind az ötük szeme.
- - Sajnos rá nem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése