A házamban ültem egyedül és úgy éreztem felfal az unalom.
Történnie kell valaminek.
Minden rezgésre, s apró hangra telefonom felé fordultam, de persze sose az jelzett.
Amikor tényleg az jelzett, csak pár perc hangos zúgás után néztem rá.
JongHoon hívott.
-Szia..
Vettem fel, majd szóltam bele motyogva.
-Baj van?Vagy esetleg rosszkor hívlak?
-Dehogy, jó is, hogy hívsz!
-Miért?
-Csak unatkoztam..
-Szeretnél csinálni valamit?Együtt!
-Oké..
-Találkozzunk,mondjuk a parkban?
-Legyen, de amúgy...miért hívtál?
-Találkozunk, akkor elmondom.
-De,várj!
-Igen?
Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Ha a szomszédban vagy akkor nem sutaság egy kicsit az, hogy a parkban találkozzunk?
-Nem vagyok otthon, de tíz perc és ott vagyok a parkban.
-Jó-jó, szia!
Letettem a telefont, és heves készülődésbe kezdtem, alig két per alatt el is készültem,s hét perc múlva már a parkban is voltam.
Éreztem, hogy valaki befogja a szemeimet, mire ijedtem megfeszült a testem.
-Megijedtél?
Állt elém szemeimet elengedvén, széles vigyorral JongHoon.
-Eléggé...tudod a park egy veszélyes hely..
-Félsz amikor itt vagy?
-Egy kicsit mindig félek, de itt jobban a kelleténél,
JongHoon magához ölelt.
-Miért...-nagyon halkan és alig érthetően beszéltem, így újból kezdtem kérdésemet hangosabban.-Miért ölelsz meg folyton?
-Azt hiszem kedvellek.
-Te..tessék?
Elállt a lélegzetem, megdöbbentségemben nem tudtam mit mondani, talán nem is lehetett mit.
-Szimpatikus voltál eleve, és minél tovább vagyunk egymás közelébe, egyre jobban beléd esek.Minden egyes pillanatban megszeretnélek csókolni.
Oh,mintha én nem szeretnélek megcsókolni,csak parancsolok magamnak, nehogy valami rosszat tegyek.

Oh,mintha én nem szeretnélek megcsókolni,csak parancsolok magamnak, nehogy valami rosszat tegyek.
VálaszTörlésImádom *--*