9.rész

Tényleg könnyebben aludtam el JongHoon mellett, pedig nagyon tiltakoztam neki ezzel szemben. Mire felébredtem JongHoon már fent volt, pedig szívesen néztem volna, ahogyan alszik.

- Jó reggelt!

Mosolygott rám, azzal az édes mosolyával.

- Neked is…

Motyogtam zavartan.

- Igazam volt!

Vigyorgott.

- Tudom.

- Pedig annyira ellenkeztél!- csak bólogattam. –Átjössz hozzánk reggelizni?

Sikerült elutasítanom ezt a csábítóajánlatot, JongHoon felsóhajtott és hazament.

Ahogy telt az idő úgy lett egyre hidegebb a lakásomban.

Reggel még jó volt, főleg, hogy meleg ételt ettem reggelire, de délután öt környékén vastag pulóverben, egy kabátban és körülbelül három takaróval magamon kuporogtam a kanapé sarkában, komolyan azt hittem, hogy megfogok fagyni.

Egy óra fagyoskodás után megszólalt a csengő, nem bírta felállni így csak ordítottam egyet, hisz az ajtó úgyis nyitva volt.

- Ki az?

- Én vagyok az, JongHoon.

- Nyitva van az ajtó!

JongHoon miután kinyitotta az ajtót és belépett azon, megtorpant.

- Jézusom, miért van itt ilyen hideg? Még kint is melegebb van!

- Tudom…

Mondtam, most már hallani lehetett a fogaim kocogtatását.

- És te..? Te hagyod magad megfagyni?

JongHoon odasietett hozzám, és leguggolt elém, majd felültetett.

- Mit tehetnék…?

- Egy percnyire se lakunk, pl.: átjöhettél volna!

Felsóhajtottam.

- Sajnálom.

- Vacogsz..- motyogta, ezt követően magához ölelt. –Szeretlek.

- Én is..

A következő pillanatban elaludtam, és egy sokkal melegebb helyen ébredtem, valaki karjaiban, az a valaki pedig JongHoon volt. Rögtön rájöttem, hogy ez nem az én hazám, és arra is, hogy ez JongHoon szobája. Még mindig fáztam egy kicsit, de már nem annyira.

- Felébredtél?

Kérdezte JongHoon.

- Igen.

Mosolyogtam rá.

- Hé, idd meg ezt!

Nyomott a kezembe HongKi egy pohár forró teát, somolyogva, nem hittem el, HongKi nem volt bunkó,sőt…

- Köszönöm.

- Nem tesz semmit.

- HongKi…?

Félve mondtam ki a nevét.

- Igen?

Még mindig mosolygott, hát ez lehetetlen.

- Miért voltál bunkó velem?

- Ja, hát az, hülye voltam.

- De miért?

- Tudod…izé, az van, hogy én egy másik bandával debütáltam volna, de mivel nem jött a sofőr, vagyis te, így nem tudtunk debütálni, röviden.

- És most miért nem vagy szemét?

Értetlenkedtem, emlékeztem arra z esetre, apukám került kórházba, SeungHyub miatt, tényleg hülyeség volt fogadnom vele.

- Rájöttem, hogy ha azt nem cseszed el nekem, akkor nem ismerem meg ezt a négy srácot, végül is hálás vagyok.

Ezzel el is hagyta a szobát, kettesben maradtam JongHoonal.

-

Tudtam, hogy nem fog rád örökké haragudni.

Elmosolyodtam.

JongHoon közelebb húzott magához és megcsókolt, ami eléggé hirtelen ért.